2014-07-01

EPER -EPER-EPRES PITE

     
Az eprek kicsit fonnyadtak, mert másnap készült a kép

      Azt hiszem az idén már megettünk vagy 10 kg epret. Itt Svájcban vannak termesztők, akiknek vannak kis eper földjeik, és mehet mindenki, és szedhet magának, és kevesebbet fizet így, mintha "készen" megvenné, meg szedés közben még lehet dézsmálni az  epret. :D
      Ez a pite nagyooon finom, nem is csoda, mert kalória is van benne bőven. Tiszta vaj az egész.:)

Hozzávalók:


  • eper
  • 110 g vaj
  • 100 g porcukor
  • 230 g liszt
  • 1 tojás
  • pici só
Elkészítés:

    • A szobahőmérsékletű vajat a porcukorral habosra kavarom, majd a tojássárgát beleütöm. Fokozatosan kezdem elkavarni a liszttel és sóval, majd tésztát gyúrok belőle, fóliába csomagolom, és egy órát hűtőbe teszem.
    • A tésztát kinyújtom, vagy úgyis lehet hogy simán belenyomkodom a masszát úgy ahogy van, hogy szépen lepje a tepsit és az oldalát is. A tepsit előtte kiolajazom és lisztezem. Tehát a tészta bele a tepsibe, majd valami nehézzel megnyomatom a tetejét (pl babbal) és 180 fokos előmelegített sütőben 15 percig sütöm. 
    • Addig az epreket kettőbe vágom, és felteszem főni egy lábasban 2 percre. Kiveszem az epreket, és a lábasban maradt eperléhez cukrot adok és összeforralom, míg sziruposodni kezd. Én még rásegítettem kicsi kukoricakeményítővel is. / Egy csapott kanál keményítőt hideg vízben feloldok , majd a forrásban lévő léhez kavarom/. Az így kapott szirupot összeforgatom az eperrel.
    • A pitét kiveszem a sütőből, a babot leveszem róla..:), majd az epret ráhalmozom. Vissza a sütőbe és mikor már barnulni kezd a pite széle,akkor kész van.:)    
    •                    

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése